Bocsó Imre - A mindennapok Golgotája
Jött szembe az utcán, és még köszönés előtt a kezembe nyomott egy CD-ét, majd tovaviharzott. Jaj, de remek, mondom magamban, egy kis dögös rock ’n’ roll vagy heavy metal mindig jól jön a háztartásban. Rápillantok a borítóra, és azt látom: a lemezen versek vannak, neves színművészek előadásában. Sebaj, gondoltam, néha áldozni kell a kultúra oltárán. Közelebbről megnéztem, és csak akkor láttam: Bocsó Imre versei.
Nofene… A műszaki tanár, a gazdasági menedzser előhúzta lírai énjét!? Eddig egész más oldaláról ismertük meg.
Bocsó Imre már az „ántivilágban” is menedzser típusú iskolaigazgatóként hívta fel magára a figyelmet, és vívta ki néhány vaskalapos korifeus rosszallását. Mind a négy diplomáját levelezőn vagy távoktatással szerezte: papírjai szerint műszaki tanár, szakmérnök, térségfejlesztő menedzser és (nem utolsósorban?) megmászta a „nagy hegyet”, azaz kijárta a marxista-leninista egyetemet.
A nagybátonyi ISZI-ben párttitkárból lett igazgató, de a múltját nem szégyelli, mert a rendszerváltás hajnalán kivédte a leselkedő legfőbb csapást, jelesül, hogy a kommün bukásával minden üzem elsőként a szakképzést, a vállalati tanműhelyeket számolta fel. A bátonyiak viszont még idejében kialakították azokat a gyakorlóhelyeket, ahol minden diákot és tanárt elhelyeztek. „Hálából” kisvártatva őt magát dobták ki az utcára.
- Bizony, „hírhedt” intézménynek számítottunk a megyében, mert folyton valamilyen újítással álltunk elő. Elsőként vezettük be a CNC-képzést, a vállalkozási ismereteket, az ügynökképzést, a gépjárművezetést és – már Phare-forrásból! – a környezetvédelmi technikusképzést. Alapítványokat hoztunk létre, s folyton pályáztunk, így sok külső pénzzel egészítettük ki a költségvetést. Nemzetközi kapcsolataink révén diákjaink nyaranta Franciaországban töltötték a szakmai gyakorlatot, és a saját maguk által írt és előadott színművel bejárták a fél Európát. A díszbemutatót az új sportcsarnokunkban rendeztük, amelynek felépítése akkoriban hatalmas sikernek számított. 1996-ban, politikai okokból, mégis kivágtak.
Az ötödik „ikszen” túl nem lehet leányálom az utcán „landolni” – vetettem fel a közismert szakembernek.
- A nulláról indultam 51 évesen, de a vállalkozó szellememet és a kiterjedt kapcsolataimat magammal hoztam. Saját céget alapítottam, amely felnőttképzéssel és programfejlesztéssel foglalkozik. A gödöllői egyetemmel, a sárospataki és a dunaújvárosi főiskolával dolgoztam együtt, a működés anyagi hátterét pályázatok révén biztosítottam. Elsőként a gödöllői egyetem térségfejlesztő menedzserképzését indítottuk el, amelyet, amellett, hogy megszerveztem, magam is elvégeztem, így már 1997-ben megismertem az EU pályázati rendszerét, amelynek jó hasznát vettem. Ezek után kihelyezett konzultációs központként, a sárospataki főiskolával két óvodapedagógus szakot vittünk végig, míg a dunaújvárosi főiskola jóvoltából műszaki szakoktatókat képeztünk. A tarjáni ipartestülettel hoztuk létre képzési bázisunkat, a hétvégén is tartottunk tanári ügyeletet, így a hallgatók szombaton és vasárnap is fordulhattak hozzánk segítségért, de internetes hozzáférési lehetőséget is biztosítottunk. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár forrásközpontként segítette a munkánkat.
Bocsó Imre az oktatás mellett térségfejlesztési menedzserként is felhívta magára a figyelmet.
- A legemlékezetesebb munkánk a Belső-Cserhátban indított program volt. A Terényt, Szandát, Bujákot, Cserhátsurányt és Herencsényt mozgósító Becses élet program arról szólt, hogy miként lehetne a fiatalságot helyben tartani, az eltávozottakat visszacsábítani és a különböző programokkal minél több fiatalt odacsődíteni. Az első évben közel harmincmillió forintot fordíthattunk ifjúsági szálláshelyek és programok megvalósítására, amelyek az érdeklődők sokaságát vonzották a kistérségbe. Így nyílhatott meg a terényi istállógaléria, neves művészek kiállításaival, vagy az ifjúsági akol, a közösségfejlesztés színtere. A terényi színházi napokon a sanzongálától Móricz egyfelvonásosáig, egy hétig mindenféle műfajt élvezhetett a szépszámú közönség. Az országban is egyedülálló az orsósmagnó-múzeum, de szintén emlékezetes volt a fiatalok számára rendezett bujáki kommunikációs tábort. Sok helyre, így a Pázmány Péter Tudományegyetemre is meghívtak, hogy osszuk meg a tapasztalatainkat. A szépen induló programot azonban szétzilálta a politika, sőt a pereskedésig fajultak az ellentétek. De más arculcsapásokat is el kellett szenvednem, ilyen volt a kézműves kamara tervezett szentkúti marketingközpontja körül kialakult dicstelen feljelentgetés, amelynek végén hármunkat pénzbüntetésre ítéltek, mert állítólag tisztességtelen gazdasági előnyt szereztünk azzal, hogy a saját erőt hitelből biztosítottuk. Az esetek 98 százalékában így járnak el a pályázók, de máshol nem jelentik fel azokat, aki pénzt hoznak pátriájuknak.
Bocsó Imrének azonban a gáncsoskodások sem vették el a kedvét.
- Szeretek dolgozni, semmilyen elképzelésemet nem akartam feladni. Salgótarján mellett a Vas megyei Kőszeg és Bükfürdő körzetében hoztam létre – a helyi cégek részvételével – vidékfejlesztési bázist. Nos, ott nem gond a saját erő felmutatása, így rengeteg pályázati pénzhez jutnak, s még nagyobbra nyílik az olló a nyugati és a keleti országrész között.
Három éve Bocsó Imre is Vas megyébe költözött, ahol fejlesztési és pályázati programokat menedzselt, amelyek közül többet is hazahozott, amikor az idén nyáron visszaköltözött a nógrádi megyeszékhelyre. A lakossági energia-megtakarítást szolgáló pályázati lehetőségekről decembertől Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban ingyenes tanácsadást indított.
A szakember tavaly Bükfürdőn nyári szabadegyetemet indított, amelynek címe: A gondolkodás gyógyítása, amely azon az elven alapul, hogy a világban minden baj a beteg gondolkodásból fakad, amelyet nemcsak klinikailag, hanem érzelmileg is gyógyítani kell.
- A megkezdett programot idén, karácsony előtt Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvárral együttműködve, művészeti fesztivál, konferencia és alkotótábor keretében folytatjuk – említi –, jövő nyáron pedig az újabb nyári egyetemnek adhat otthont a nógrádi megyeszékhely.
Az örök elégedetlen menedzser azonban arról is gondoskodott, hogy a gondolkodás gyógyítása ne csak a nyári egyetem szabta rövid napokra-hetekre szorítkozzék. Partnereivel Salgótarjánban, Sárospatakon és Szombathelyen jövő szeptemberben elindítják a Cogito alternatív természet- és társadalomtudományi szabadegyetemet, amelynek keretében gondolkodás- és lélekgyógyító, egészség- és környezetgyógyászati gyakorlatokat, tréningeket tartanak. A hat féléves képzésbe építve olyan, államilag elismert szakmákat is bevonnak, mint a kulturális menedzser, szociális gondozó, gyógymasszőr, közigazgatási ügyintéző, rendezvényszervező, energetikai környezetvédő stb.
- Nem a gazdaságnak képezünk, hanem az emberi minőségnek – hangoztatta hitvallását a főszervező, aki a Cogito mentén szeretne új életet lehelni a salgótarjáni Népjóléti Képzési Központba, amely miatt azonban máris sokan támadják…
Nos, ennyi intermezzo után végül mégiscsak eljutottunk a költészethez. Mikor, honnan, hogyan érkezett az ihlet?
- A születésnapomról tavaly mindenki, a családtagok és a barátok is megfeledkeztek – említi. – Ültem a telefon mellett, de nem hívott fel senki, és ekkor hirtelen rímek fogantak az agyamban: „Hívást várok, de nem keresnek, / Ismerősök elfelednek. / Így, hogy sokan le se sz…nak, / Verset írok most magamnak.” Ebből ott helyben egy tizenkét versszakos költemény kerekedett – és azóta sincs megállás! Több költeményem is elhangzott a miskolci Irodalmi Rádióban, amelyekből válogatás hallható az új CD-men.
Nos, a hanghordozón Bede Fazekas Anna, Ilyés Lénárd, Kántor Judit, O. Szabó Soma és Varga Éva adja elő az Irodalmi Rádió Kortárs Verstárában is helyet kapó költeményeket.
A „költő” azonban továbbra sem pihen a babérjain: A mindennapok Golgotája címmel, gyűjteményes könyve is elkészült, amely a közeljövőben lát napvilágot. Mint említi, a Gyermekeim öröksége című versében az egész hitvallása benne van.
- Nagyon sok verset akarok írni, dühödten is, gondolkozva is, szeretve is, haragudva is, de gyűlölködve soha – említi. – A CD-mből sokaknak adtam, és érdekes, hogy a hivatalosan irodalommal foglalkozó emberektől nem kaptam visszajelzést. Mások gratuláltak, és egy felvidéki alkotócsoport már jelezte, hogy megzenésítenék a verseimet. Az egyik költeményemet – A forgolódó Hippokratészt – szinte „szamizdatként” terjesztették az egyik felsőoktatási intézetben. Nagyon várom a könyvem megjelenését. Egyéves árvagyerekként édesanyám hátán ülve hordtuk be a tüzelőt, ezért a címlapra Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festményét szeretném kitenni. A kötetbe egész életemet, hitvallásomat beleírtam.
Gyermekeim öröksége
Bár nincs vagyonom, gazdag vagyok
Mert ha jóízűen elfáradok,
S édes álom száll szememre,
Az luxusút a végtelenbe.
Lassan, lassan öreg leszek,
De sok mindenért nem fizetek.
A kedvenc kaján a zsíros kenyér,
S ha hű a párom, az mindent megér.
Költők, írók gazdagsága,
Belefér szívem kamrájába.
Erdők, mezők ékessége,
Festménytáram legszebb képe.
Pénzemet nem kuporgatom,
Mi nekem nem kell, másnak adom.
Nincs tömött bukszám, nincs erszényem,
De van valutám, az emberségem.
Fiam, lányom, rátok hagyom,
Szeretetből, szívből adom.
Nálatok is gyarapodjon,
S az unokáknak úgy maradjon.
