Kasza Marton Lajos - Túlélte a vietnami háború poklát
Élete ké
sz regény. A salgótarjáni születésű Kasza Marton Lajos gyerekfejjel a salakos Stécé-pálya mellett lakva Szojka-utód szeretett volna lenni. Évek múlva amerikai katonaként járta meg a vietnami háború poklát, ahol az egyik faluban magyarul beszélő lányra bukkant. Később Kanadában II. Erzsébet brit királynőt kocsikáztatta. Manapság, a hetedik ikszen túl, saját kamionjával rója Kanada és az USA végeláthatatlan országútjait.
Leghíresebb „rakománya” a híres Munkácsy-trilógia egyik darabja, a Krisztus Pilátus előtt című festmény volt, amelyet a chicagói repülőtérről fuvarozott hamiltoni tulajdonosához. Emberünk emellett a Kanadai Magyar Írószövetség elnöke.
- Gyermekkorom a Gizellatelepen, a régi SBTC-pálya szomszédságában telt el – emlékszik. – Klottgatyás, mezítlábas kisgyermekként arról álmodoztam, hogy egyszer én is olyan nagy focista leszek, mint Szojka, Dávid, Csuberda vagy Kiss Gyuszi. Az élet azonban máshová sodort. Egyszerű családban nőttem fel, s az acélgyári iskola után Szentesen végeztem el a mezőgazdasági technikumot, majd a varsányi szövetkezetbe kerültem agronómusnak. Első verseimet is a szülői házban írtam.
Így érkezett el 1956 októbere és a forradalom. A fiatalembert is magával ragadták az események, amelyekhez lelkesen csatlakozott.
- A szabadságharc leverése után a varsányi szövetkezet párttitkára kaján vigyorral ennyit mondott: „Látja, Marton elvtárs: az nevet, aki utoljára nevet”. Ekkor rádöbbentem, hogy semmi jóra nem számíthatok. Másnap reggel a tejes autót felkísértem Budapestre, majd néhány társammal nekivágtam a nyugati határnak… Kalandos úton, árkon-bokron jutottunk át Ausztriába, ahol menekülttáborba kerültünk. Még kiskorú voltam, ezért édesapám haza akart hozni, de szerencsére az utolsó pillanatban soron kívül feltuszkoltak egy repülőre. A gépmadár a kanadai Montrealba repített, ahol beiratkoztam az egyetemre. Azt hittem, hogy révbe értem, de néhány hónap múlva feloszlatták a Petőfi Házat, és az ott lakó nyolcvan magyar fiatalt szélnek eresztették. Ekkor mentem el a delhi dohányföldekre, ahol két évig egy magyar gazdálkodó birtokán dolgoztam. 1959 őszén beléptem a kanadai hadseregbe, ahol öt évig szolgáltam.
A fiatalember a leszerelés után, 1964-ben átköltözött az Egyesült Államokba, ahol New Jersey magyarlakta részén lakott. De csakhamar ott is katonákat toboroztak, s belépett az amerikai hadseregbe. Rövid úton a vietna-mi háború poklában találta magát.
- Mivel mesterlövész voltam, pillanatok alatt a fronton, azaz a dzsungelháború kellős közepén találtam magam - emlékszik. - Egymást érték a legvadabb bevetések. A dzsungelben minden az ellenségünk volt: a hőség, a monszun, a vadállatok, a pókok, kígyók, rovarok és a mindenre elszánt vietkongok. Csak a túlélésért imádkoztunk, s mindenre lőttünk, ami mozgott. Hullottak mellettem a társaim, és az én életem is számtalanszor forgott veszélyben. A pokol sem lehet ennél szörnyűbb.
A háborús pokol azonban néha romantikus közjátékokkal is szolgál...
- Egyszer egy isten háta mögötti kis faluba szállásolták be a századunkat – említi. – Megpillantottam egy lányt, aki magasabbra nőtt a többieknél, és az arca is kerekebb volt, mint a társaié. Kérdezősködni kezdtem, ki az a hölgy. Elmondták, hogy egy francia katona lánya, aki még az előző háborúban szolgált Vietnamban. A lány törve beszélt angolul, s valahogy úgy mutatkozott be, hogy „Chilly”. Rövidesen összemelegedtünk. Két hónap múlva azonban nagy offenzívába kerültünk, s továbbvezényelték a századot. Sírt-rítt a lány, majd azt mondta: úgy búcsúzik el tőlem, ahogy tőle az édesapja. S ahogy megszólalt, elakadt a lélegzetem. Nem angolul beszélt. Egészen furcsa kiejtéssel, de jól érthetően ezeket a szavakat mondta: „Drága kis csillagom, nagyon vigyázz ma-gadra!” Amikor végre levegőt kaptam, nagy nehezen kiböktem: „Te magyarul beszélsz!” Erre erősködött, hogy nem, ő franciául beszél, ahogyan édesapja tanította. Megkérdeztem, van-e fotója az apjáról. Hazaszaladt, s hozott egy régi képet, amelyen férj, feleség és egy kislány volt látható. Azt írták a hátára: „Csilla (utána egy másik női név, amire már nem emlékszem) és én”. Így, magyarul! Majd az aláírás: „Nicholas Körey”. Vagyis a francia tiszt magyar ember volt! Csillával, a vietnami „magyar lánnyal” viszont soha többé nem láttuk egymást, de kislányomat az ő emlékére kereszteltük Csillának…
Emberünk túlélte Vietnamot, s visszatért Kanadába. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, sorra jelentek meg a versei, írásai az emigráns magyar lapokban. 1968-ban megalakították a Kanadai Magyar Írószövetséget, amely rendszeresen antológiát jelentet meg a magyar írók, költők műveiből. A cserkészetből is kivette a részét, egy pittsburghi dzsembori alkalmával ismerte meg feleségét, Jutkát, aki követte őt élete színterére, a Toronto környéki erdészetbe.
- Egy multimilliomosnál dolgoztam, aki háromezer holdnyi birtokán lovakat tartott, s rám bízta az erdészetet és a kertek ápolását - folytatja. - Itt rendezték az 1972-es öttusa-világbajnokságot, előtte ellátogatott hozzánk II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg, a lósport akkori világnagysága. A pazar fogadtatásból kivettem a részem: én voltam a sofőr. Amikor az uralkodói pár bevonult, a nálunk vendégeskedő édesanyám az első sorban állva néhány hónapos Géza fiamat tartotta a kezében. Egyszer csak odalépett hozzájuk Fülöp herceg, és e szavakkal szólt a kisfiamhoz: „Ugye, nem lehet elég korán elkezdeni a lovak szeretetét?!” Édesanyám majd’ elájult a büszkeségtől...
A magyar erdész-kertész később önállósította magát. Sikeres kertépítő vállalkozását akkor kellett feladnia, amikor 1989-ben súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Még az orvosok is csodálkoztak, hogy talpra állt. Ekkor vett egy kamiont, azóta azzal járja Kanada és az USA útjait.
- Az egyik alkalommal Chicagóba volt egy fuvarom – meséli. – Odaérve annak rendje-módja szerint letettem a szállítmányt, és beálltam a várakozóba. Éppen kényelembe helyeztem magam, amikor jeleztek a szatelliten, hogy menjek ki a reptérre, keressem meg a Lufthansát, és vegyek fel egy fuvart. Azt az utasítást kaptam, hogy a rakománnyal megállás nélkül hajtsak vele a kanadai Hamiltonba. Nos, a Lufthansánál a kezembe nyomták a fuvarlevelet. Belepillantva meglepetten láttam, hogy az indulóhely Budapest, és a feladó a debreceni Déri Múzeum. Nagyot dobbant a szívem, és furdalt a kíváncsiság, vajon mi lehet a rakományban. Ekkor pillantottam meg a felírást; Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt.
Mint köztudomású, a debreceni Déri Múzeumban látható híres Munkácsy-trilógiának csupán egyik darabja, az Ecce Homo volt az intézmény tulajdonában, míg a Golgotáért amerikai magyar tulajdonosa egymillió dollárt kért. Az itt szereplő, Krisztis Pilátus előtt című alkotást a szintén magyar származású kanadai Joseph Tanenbaum azért szállíttatta átmenetileg vissza a hamiltoni galériába, mert a képpel kapcsolatos adózási problémáit rendezze. A festményt repülővel vitték vissza a tengerentúlra, és ekkor került vele kapcsolatba a magyar kamionos.
- Ott állt a papíron a biztosítás összege is: 3,5 millió USA dollár – folytatja az elbeszélését. – „Szent Isten” – mondtam magamban, és kicsordult a könnyem. Miért pont egy magyarnak kell visszavinnie a legendás festményt Kanadába? Később kiderült, hogy nem volt ebben semmilyen irányítás. Én voltam véletlenül kéznél. Tíz óra alatt tettem meg az 1100 km-t, a képet a hamiltoni Art Museumba vittem. A megérkezéskor felhívtam Mr. Tanenbaumot, aki megköszönte a munkát, és elmondta, hogy a képet restaurálásra hozták vissza.
A tulajdonos igazából azért kérte vissza a festményt, hogy azt a hamiltoni múzeumnak adományozza, s így megszabaduljon a súlyos adóterhétől. Ezután a hamiltoniak kölcsönszerződéssel visszaadták a képet a Déri Múzeumnak.
Kasza Marton Lajos büszkén említi, hogy egyszer két nap alatt tette meg a Las Vegas és Toronto közötti négyezer mérföldes utat. Háborús veteránként többször is szállított TNT-t és nitroglicerint a winnipegi bányákba. A „félelem bérét” azonban alaposan megfizetteti a szállíttatókkal.
A versei egy részét is vezetés közben, a térdén írja. A Kanadai Magyar Írószövetség 1988-ban választotta elnökévé. Rendszeresen adnak ki antológiákat, amelyek íróink, költőink műveiből közölnek válogatást. Ő szerkeszti az Őrtűz című irodalmi és kulturális folyóiratot is. Gyűjteményes verseskötete, az Álmot idézők a tarjáni Balassi Bálint Könyvtárban is megtalálható.
Balás Róbert
