Majd a piac elrendezi...
A pénzügyminiszter mosolyog a képernyőn. Azt mondja, hogy az állam a családokat ezentúl is adókedvezményekkel támogatja. Nos, értjük a kormányzati filozófiát. Az alanyi jogon adott támogatások mellett a honpolgár renyhén henyélve, a tévé előtt heverve várná a sült galambot, nevezetesen a pénzes postást. Az adóleírás viszont arra sarkallja az emberfiát, hogy menjen és keresse degeszre a bugyellárisát, mert akkor neki is több marad.
Van azonban egy bökkenő. Ez a módszer - a vak is látja - ahelyett, hogy kiegyenlítené, még tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenséget. A szegényeket tovább szegényíti, s a gazdagokat tovább gazdagítja. Ez pedig valahogy nem passzol a népjólét szolgálatának fennkölt elveivel.
Kis hazánkban ugyanis nem mindenki lehet bankigazgató. Máshol viszont momentán eléggé nehéz degeszre keresni a pénztárcánkat. Ezek után nem is kell hosszasan osztanunk-szoroznunk a bűvös adójóváírást. Kiváltképpen áll ez a fiatalokra, akiket szép szavakkal biztatunk a minél több gyermekáldásra, miközben többségük a fater szeretetteljes könyöradománya nélkül aligha tudna a saját lábára állni.
Hogy a témánál maradjunk, manapság a szociálpolitika kapcsán (is) divatba jött az a vélekedés, hogy amibe az állam beteszi a kezét, az már nem lehet hatékony. Ezért az ügyek elrendezését a szabad piacra kell bízni. Az majd megold mindent. Hát, láthatjuk, nem old meg... Tudják ezt a tanítómesterek is, akik a saját országuk alacsonyabb fejlettségi fokán mindenhol végigjárták a jóléti állam iskoláját, ahol az évtizedek során az "állam bácsi" - legfőképpen a társadalmi béke megőrzése/megszerzése végett - a pórnép zsebét is annyira megtömte, hogy a pali ma már nem szorul az állam gyámolítására.
Nálunk azonban néhány éve - mint emlékszünk rá - a "koraszülött jóléti államot" is kinyuvasztotta egy nagy bajszú alak. Azóta annyi a jólétnek. A kormányoknak itt az válik dicsőségére, ha visszafogják a belső fogyasztást, ha leértékelik a pénzünket, s ha a külföldi befektetők avval dicsérnek bennünket, hogy milyen remekül olcsó a képzett, kulturált munkaerő. Nos, a mi szintünkön az a vélekedés, hogy az állam vonuljon ki mindenből, s bízzunk mindent a piacra, alighanem ugyanolyan szélsőséges blődség, mint amikor arra biztatták az ország népét, hogy ne törődjünk semmivel, a gondoskodó állam majd mindent elrendez helyettünk.
Az államnak (meglehet...) az a dolga - s azért nem élünk anarchiában -, hogy ahol feszültséget lát, avatkozzon be, korrigáljon. Ne rendőrállami módszerekkel, hanem megfelelő szabályozókkal. Az egyik ilyen terület a szegénység is, amely természetesen nem egyes individuumok nélkülözése, hanem sok-sok százezer család szegénysége, hozzáteszem, etnikai hovatartozás nélkül. Hogy messzire se menjünk, a 20 százalékos munkanélküliséggel küszködő Salgótarjánban - ahová annak idején becsődítették a nehéziparba a sok tízezer képzetlen kétkezi munkást - egy darabig még igencsak elkelhet az állam közvetlen - nem piackonform - segítsége. A segélyekből tengődő emberfia ugyanis a jövedelméből aligha tud a családja számára vagyont érő adójóváírást zsebre vágni.
Egyébként pedig - már bocsánat -, ha mindent a piacra bízunk, akkor kis hazánkban nincsen szükség se államra, se pénzügyminiszterre...
Balás Róbert (2000. augusztus)
