Híven őrzik a munkáskultúra hagyományait
Százarminc éves a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ. A párját ritkító jubileum alkalmából a nagy múltú intézményben – amelynek falai között nyilvánították 1922-ben várossá Salgótarjánt – bensőséges ünnepséget tartottak, ahol sokan méltatták annak jelentőségét, hogy Salgótarjánban ma is működik a 130 éves kulturális intézmény, amelynek sorsa, tevékenysége ezernyi szállal kapcsolódik a település történelméhez.
- A másfélszáz főnyi közönség meghatottan nézte a művészeti csoportok színvonalas – de kicsit szívszorító – műsorát, hiszen az épület rossz állapota és a pénzhiány miatt már csak a nagyon optimisták hisznek a túlélésben. Ennek ellenére őrizzük a lángot, a könyvtárat, a csoportokat és a hagyományos rendezvényeket – eleveníti fel a meghitt pillanatokat Gálné Horváth Mária, az intézményt fenntartó kulturális egyesület titkára.
- Idézzük fel az alapítás legendás időszakát.
- Amikor a „vasgróf” Andrássy Manó kezdeményezésére 1868. augusztus 22-én megalapították a Salgótarjáni Vasfinomító Társaságot, már kiépült a Salgótarjánt Budapesttel összekötő vasútvonal, és elindult a szénbányászat. Salgótarján akkori kulturális képéről a következő korabeli feljegyzés olvasható: „Fülig sár és por volt minden, se lámpavilág, se rendes út nem volt, az emberek lebujnak nevezhető csapszékekben ittak, ezért este veszedelmes volt a közlekedés a községben.” Érthető hát, hogy nagy feltűnést keltett a vasműnél 1871-ben létrehozott Olvasó Társaság és a Tekézők Csoportja is. A két csoport egyesüléséből 1878-ban létrejött az altiszti és munkás Olvasóegylet, amelyet az intézmény elődjének tartunk. Első elnökük Unger Gusztáv számvevő volt.
- A XIX. századi magyar kapitalizmusban efféle dolgokra is gondot fordítottak…
- Az acélgyár vezetése – amely 1870-ben elemi iskolát, ’71-ben pedig kórházat építtetett dolgozóinak – azt vallotta, hogy „az üzem nem csak gépekből áll és anyagokkal dolgozik, hanem emberekből is áll és emberekkel is dolgozik.” A szavakat tettek követték: 1879-ben gyári fúvószenekart alakítottak Beer József vezetésével, 1882-ben Borbély Lajos műszaki igazgató elnökletével létrejött a Tiszti Kaszinó, majd 1887-ben alakult meg a műkedvelő színtársulat. Ekkor már Wabrosch Béla főmérnök volt az Olvasóegylet elnöke, aki 25 évig látta el ezt a tisztséget, és 1892-ben dalárdát is alapított.
- Melyek voltak a jelentősebb események, rendezvények?
- Az egylet életében megkülönböztetett szerepet töltöttek be az ünnepélyek és a mulatságok, amelyeken általában a zenekar, a dalkör és a színjátszók is felléptek. A tánczenét az 1930-as évek közepéig az egylet szimfonikus zenekara szolgáltatta. A Szürke Fiúk szalonzenekart a fúvósok későbbi karnagya, Krajcsi Lajos hozta létre 1935-ben. Ebben játszott dobosként Solti Károly, a híres nótaénekes is, aki akkor az asztalosműhely dolgozója volt.
- A ház második fénykorát az ötvenes évektől a rendszerváltásig szokták említeni.
- Az intézmény a jól prosperáló vállalat juttatásai mellett élvezte a helyi és az országos szakszervezet támogatását is. A megőrzött tradíciós csoportok mellé újak alakultak – néptánc, balett, társastánc –, klubok, szakkörök jöttek létre, felpezsdült a Petőfi színjátszók élete. A csoportok jelentős díjakkal öregbítették a ház hírnevét, volt pénz és szakmai muníció a fesztiválszereplésekre, könyvbeszerzésre, szórakoztató műsorok és bálok rendezésére, tárlatokra és ismeretterjesztő előadásokra.
- Kik voltak azok, akik jelentősen előrelendítették a művelődési ház szekerét?
- Az intézmény első főállású igazgatója Kovács József volt, aki 1958-73-ig nagy odaadással és vezette a házat. Őt Illés Pál követte, majd 1976-86 között Bolyós Lászlóné volt az igazgató, amikor ismét fénykorukat élték a művészeti csoportok, fellendültek a képzőművészeti kiállítások és kiszélesedtek a ház kapcsolatai. Sajnos már nem jutott annyi sikerélmény dr. Ablonczy Lászlónénak, aki 1986-95-ig vezette az intézményt, hiszen a vállalat leépülése kedvezőtlenül hatott a kultúrház működésére. Az igazgatók mellett jelentős szerep jutott a könyvtárvezetőknek, művészeti vezetőknek, ismeretterjesztőknek, klub- és szakkörfelelősöknek, s mindazoknak, akik egyéniségükkel megbecsülést szereztek az intézménynek. Ilyen volt Heckenberger Gyula könyvtárvezető, majd az őt követő Vonsik Ernőné, s ne feledkezzünk meg Agócs Istvánnéról, Madarász Lászlónéről és Merláékné Juhász Ildikóról sem. Az ismeretterjesztés és a mozizás úttörő feladatait Kiss Imre végezte el, itt később kiemelkedett Ponyi Sándor, a művészeti területen pedig Molnár Ágnes, majd Kovács Éva és Gugi Lászlóné tevékenysége. A fúvószenekar karmestere Krajcsi Lajost követően Péczeli István lett, 1974-től pedig Boros Sándor látja el ezt a feladatot. A színjátszók rendezője Vertich Józsefet és Somoskői Istvánt követően Csics György volt, őket Bolyós Lászlóné követte, aki sokat tesz azért, hogy a csoportot összetartsa. A balett és társastánc-tanfolyamok feledhetetlen alakja, Kovácsné Juhász Irénke kedvéért a város másik végéből is feljártak az emberek. A megszállott táncos-koreográfus, Székely István kiváló szakmai irányítója volt a néptánccsoportnak.
- Jelenleg…?
- Ma már meglehetősen romos végvárnak tűnik ez az öreg ház, és mi vagyunk benne a „szegény gazdagok”, üres pénztárcával és kincsként őrzött múlttal. A szűk esztendőkben többször is lebegni láttuk fejünk felett Damoklész kardját, de aki ránk nyitja az ajtót ezen a szebb időket is megélt telepen, ma sem csalódik. Tizenhárom 13 éve vezetem az intézményt, amely – lehetőségeihez mérten – híven őrzi a kulturális hagyományokat, szokásokat, közösségeket, a könyvtárat, a rendezvényeket, és életben tartja, hasznossá teszi azokat a jelen kor és az utódok számára. Szerencsére támogatóink is akadnak, ilyen a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete és ilyen az épület tulajdonosa, Sólyomi Zoltán is, akinek folyton-folyvást tartozunk a bérleti díjjal, de türelmesen kivárja fizetőképességünket, de ilyen a 2001-ben alapított közhasznú egyesületünk 15 fős aktív tagsága is – dr. Szabó Lajos elnök vezetésével – akik nélkül nem érhettük volna meg az évfordulót. Úgy érezzük, hogy a város vezetése is értékeli a munkánkat, de nagyon kevés pénze jut a peremkerületi művelődésre és az ide járó emberekre.
Balás Róbert (2009. január)
